
Súlyosnak lenni – Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikusi műhelyének antológiája
A kortárs magyar irodalom fellendítésében, új írói nemzedékek és törekvések pályára állításában érdekelt Előretolt Helyőrség Íróakadémia nem lehet érdektelen a kortárs kritika helyzete, állapota iránt sem.
Szükségesnek láttuk egy olyan kritikusi műhely létrehozását, amelynek keretében tehetséges fiatalok megtehetik az első lépéseket a maguk kritikusi pályáján, illetve már kritikusként bizonyított fiatalok lehetőséget kapnak a további fejlődésre, munkásságuk gazdagítására.
A kortárs magyar irodalom fellendítésében, új írói nemzedékek és törekvések pályára állításában érdekelt Előretolt Helyőrség Íróakadémia nem lehet érdektelen a kortárs kritika helyzete, állapota iránt sem.
Szükségesnek láttuk egy olyan kritikusi műhely létrehozását, amelynek keretében tehetséges fiatalok megtehetik az első lépéseket a maguk kritikusi pályáján, illetve már kritikusként bizonyított fiatalok lehetőséget kapnak a további fejlődésre, munkásságuk gazdagítására. Úgy gondoltuk, hogy az Íróakadémia fiatal költőket, prózaírókat elindító, pályára segítő szerepe, vállalása egy kritikusi műhely létrehozásával teljesedhet ki.
A Kritikusi műhely ezennel elindítja a tagjainak írásaiból összeálló könyvek sorozatát.
Elsőként, a sorozat nyitányaként, jelen kötetben a műhely tagjainak azokat a kritikáit olvashatjuk, amelyek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadójánál az elmúlt években megjelent könyvekről, többnyire az Íróakadémia hallgatóinak, mentorainak köteteiről íródtak.
- Dorcsák Réka, 1991, Budapest
- Elek Tibor, 1962, Nyíregyháza
- Kis Petronella, 1992, Cegléd
- Kolozsi Orsolya, 1980, Budapest
- Móré Tünde, 1987, Miskolc
- Nagygéci Kovács József, 1977, Sátoraljaújhely
- Smid Róbert, 1986, Gyöngyös
„Az újságírás könnyedségére és a szépirodalom mélységeire építő szövegek komoly üzenetet tolmácsolnak felénk, mégis gördülékeny olvasásélményt nyújtanak.”
- Dorcsák Réka
„Biztos, hogy a szépség esztétikája, következetes képi megalkotása nagy szerepet játszik a hatáskeltésben.”
- Elek Tibor
„Számos esetben nem is a formákon van a hangsúly, hanem a rendkívül kifejező, lelkiállapotokat megjelenítő színeken.”
- Kis Petronella
„A finom, arisztokratikus nyelvhasználat úgy képes minden arcpirító jelenet leírására, hogy egyetlen pillanatra sem válik trágárrá.”
- Kolozsi Orsolya
„A megszólalók társadalmon kívüli helyzetére utal az a tény is, hogy amennyiben mégis hangot adnak panaszaiknak, akkor a társadalomhoz tartozó emberek nem hallják meg őket, vagy mondandójukat nem fogadják el hiteles kijelentésekként, panaszként.”
- Móré Tünde
„…aki képes hitelesen szólni korosztályáról, történelmi koráról, a társadalomról, amelynek része, az úgy vall önmagáról, hogy kellő távlatokat képezve nem kevesebbet, mint a hitelességet veszi célba.”
- Nagygéci Kovács József
„…a természet vagy az irodalom, amelyeket egy magasabb létezéssel vagyunk hajlamosak azonosítani, maguk is rendszerekként, keretekként lepleződnek le.”
- Smid Róbert
További információk
Megjelenés éve | |
---|---|
Kiadó | Előretolt Helyőrség Íróakadémia |
Korosztályi ajánlás | Felnőttek |
Műfaj | Non-fiction |