Mit jelent valóban jelen lenni egy másik ember életében? Hegyi Patrícia A lila vájling című novellája finom humorral, mély empátiával és érzékeny lélekábrázolással mesél a magányról, a kiszolgáltatottságról és az önzetlen gondoskodás erejéről. Egy hétköznapi helyzetből bontakozik ki egy megrendítő emberi történet, amely emlékeztet arra, hogy a legnagyobb segítség sokszor a legegyszerűbb gesztusokban rejlik. A Kultura.hu oldalán megjelent teljes novella itt olvasható:
„– Hülyegyerek – förmedt rá Surján Jóska a vájlingban fürdő rigóra. – Direkt raktam ki neked vizet.
A madárnak mégis az kellett, amiben Surján a hónapos zoknikat áztatta.
Tehát márciusban valahol az udvarban kellett lennie a nyüves lavórnak, gondolta üveges tekintetét a mennyezetre függesztve. Pillanatnyi állapotában a nyári konyháig eljutni felért volna egy tibeti zarándokúttal. Nagy odaadással hizlalt madarai is hiába várják odakint a magokat. Mégis a spejzban lesz a nyamvadt vájling, abba pucolta nekik múltkor a diót. Erőt gyűjtött, és könyékből feltápászkodott. Átizzadt ingét visszacserélte a délelőttire, ami azóta megszáradt. Pár lépés után visszarándult abba a mély görnyedésbe, amiben valahogy elviselte az émelygést. Egy napja nem szűnt, még félálomban is érezte. Hajlott háttal kitámolygott inni egy korty vizet, visszafelé összeszedte a lavórt.
Már-már rászánta magát, hogy akarattal kiszenvedje a városnapon összeevett kakaspörköltet, amikor csöngettek. Nem is emlékezett, mikor cserélte le a Füreliszt erre a gyászos dallamra. Szomszéd Imrén kívül nem járt nála idén látogató, az meg csengő nélkül is betalált. Az ágyra ejtette a lavórt, és az ablakhoz poroszkált.
Kislány kutyával. Mégsem. Erdős Flóra igazgatónő fonott kosárral meg azzal a nyeszlett tacskóval, amit karácsony előtt fogadott be.
– Hát magácska hogy kerül ide? – kérdezte Surján megfáradt hangon.
Ráadásul este tizenegykor, tette hozzá magában.
– Gondoltam, erre kerülünk Tücsökkel. Amióta az iskolában tanítok, maga sosem volt beteg. Hoztam pogácsát – tért a lényegre Flóra esetlenül, miközben valami kifordított Piroska és a farkas történetben érezte magát.
– Ne haragudjon, nem akarok állni. Jöjjön be, nyitva a kapu.
Nehéz lenne megmondani, melyikük lepődött meg jobban.
– Maga mindent tárva-nyitva hagy éjszakára? – hitetlenkedett a nő, bár Toldi Miklós lakását sem környékezné meg besurranó tolvaj. – Hogy van, Jóska?
– Nem jól – felelte tömören és hosszas várakozásra.
Surján látszólag nekitámaszkodott az előszoba szekrényének, valójában görcsösen kapaszkodott benne, mert a lábai alig bírták el. A vérhas lehet ilyen vagy a vakbélgyulladás, gondolta, bár nem tudta pontosan, hol kellene a vakbelét éreznie. Restellte volna megkérni a nőt, hogy vigye el az ügyeletre. Halálközeli állapotba kellett volna kerülnie, hogy ilyesmire vetemedjen.
– A kutya bejöhet? – kérdezte Flóra az előszoba küszöbén, bár a házban uralkodó állapotokat nehezen fokozhatta volna. A padlón tiszta négyzetméter nem maradt a zsebkendőcafatok, koszos zoknik és visszaváltós palackok között. A konyhapulton több hétre való készétel maradványai sorakoztak, sajátságos aromát kölcsönözve a helységnek. Flóra további kérdés nélkül bement csizmában. Surján csak az üveg kólát vette át a kezéből, amit a hányingerre hozott. A kupakot Flórának kellett lecsavarni. Amíg az óriás enyhülést remélve kapaszkodott a palackba, a nő még mindig nem eresztette le a tányér pogácsát, nem volt hova. Szemetes zsákot kért, és elkezdte szabaddá tenni a pultot. … … „
