A fiatal költő besűríti az univerzumot egy gombostűnyi pontba, majd képeslapokat küld Sziszüphosznak. A poéta egyben időutazó is, hiszen huszonévesen nem járhatott a hetvenes évek Amerikájában, és a kilencvenes évek Franciaországában sem fordult meg. A képeslapok datálása titokzatossá teszi a költői játékot.
Beleolvasó
A webáruház üzemeltetője: Olvasni Menő Kft.
Webshopszűrők +
MŰFAJOK
- Történelmi (4)
- Non-fiction (4)
KOROSZTÁLY
- Tinédzserek (4)
- Felnőttek (4)
1986. Kurt Vonnegut Genfben tölti az idejét, szintén itt tartózkodik Jorge Luis Borges, aki meghívja írótársát magához, és egy játékra invitálja. Ez az örök játék, melyért mindketten rajonganak: Borges mesél egy történetet, és ha Vonnegut elhiszi, Borges nyer.
A magyar költészetben a kötött formák ütemhangsúlyosak, időmértékesek, hangsúlyváltók, moraszámlálók, bi-, tri- és quadrimetrikusak, valamint szótagszámlálók lehetnek. A kötet szerzője, vagy ha úgy tetszik, összeállítója ezeknek a formáknak a rímes és rímtelen változatairól próbál számot adni, úgy azonban, hogy közben maga is, olvasója is tudja: a költészet megközelítésének a könnyebbik, a kötetlen formák sokszínűségét nem vizsgáló, valójában tehát szemfényvesztő módját választotta. E szemfényvesztésben társa a kötetet lapozgató olvasó lehet.
A góbé viccek rendkívül népszerűek, de a legtöbbet nem is a székelyek találták ki, és inkább arról szólnak, amit a magyarok hisznek a székelyekről. Orbán János Dénes a székely nyelv egyik legavatottabb irodalmi művelője a legviccesebb góbéságokat fogalmazza át az autentikus székely logika mentén, a székely szókincs megcsillogtatásával. Az ugyancsak székely Csillag István illusztrációi pedig maximalizálják a hatást.