„Klasszikusok születnek a szemünk előtt. Persze, nem szépirodalmi igénnyel íródnak, de avatott szerző kezében, a megfelelő kontextusba helyezve bármikor szépirodalmi mélységűvé válhatnak. A jövő járványokról szóló irodalmi műveinek – ismétlem: ha lesz egyáltalán igény ilyesmire – bőséges nyersanyaga jön létre éppen. Bárcsak más pozitívuma is lenne mindannak, ami most velünk történik.” – Nagy Koppány Zsolt gondolatai a járványról a Hajónapló oldalán.
Irodalom
Az újraolvasás csodája
Facebook
LinkedIn
WhatsApp
X
Kapcsolódó tartalmak
Regős Mátyás prózaverse a szerző előadásában hallható a Klubrádió oldalán.
Pejin Lea verse Trianon évfordulójának alkalmából meghallgató Horváth Julianna színművésznő előadásában a Klubrádió oldalán.
„Már vagy három hete nem mehettem sehová. Így aztán ráértem órákon át feküdni a fal felé fordulva, egy kicsi zsebtükörrel. Mindig a szememet néztem csendben, figyelmesen. A halottak is ugyanígy néznek, pislogás nélkül, üresen, egykedvűen. Megijedtem, hogy így maradok, ezzel a halott tekintettel.” – Izer Janka tárcája a Bárkaonline-on olvasható.
„A humoros regisztertől a melankóliáig, egyszer-egyszer az emelkedettségig jutnak el a szövegek. A Patyik Fedon jó kezdet, látható, hogy van honnan építkezni, nagyon erős tartalék és muníció van Regős Mátyás írói eszköztárában. Nem csak Fedon kabátja nyitott, de az egész kötet az – innen még szinte bármi lehet, de hogy jó lesz, az nagyon valószínű.”
„Egy kerekesszékes fiatal fiút pillantok meg. Ott ül az egyik bolt eresze alatt, ölében egy nejlonzacskót tartva, mindkét lába combközépig begipszelve. Fejét lehajtva várja, hogy a járókelők némi aprót dobjanak bele. A zsebembe nyúlok, pénz után kutatva. Ő rám néz, szemében valami furcsa csillogást látok. A pénzt a szatyorba dobom, beszéde zavaros, alig érthetően mondja ki a köszönöm szót.” – Shrek Tímea novellája a Tiszatáj oldalán olvasható.