“Egy fiatalember mesél. Magáról mesél, magát ismeri, érdekli is ez a dolog, hogy „ismerd meg magad”; mániákusan érdekli. Ez a fiatalember nem Karinthy gőgös akarnokja, aki számonkéri a felnőttet, és hülyeségekről álmodozik.
Beleolvasó
A webáruház üzemeltetője: Olvasni Menő Kft.
Webshopszűrők
Webshopszűrők +
Egy fiatal író alkut köt Luciferrel, majd miután átveri az ördögöt, és megszerzi az erejét, saját tudattalanjából alkotja újra az univerzumot, mint egy pubertáskorú mindenható. Lucifer minden erejét elvesztve bolyong az újrateremtett világ káoszában, hogy visszaszerezze hatalmát.
Polgár Kristóf második kötete az első, Hamlet retúr című verseskönyv szerves folytatása. De nem retúrja: utazás tovább, távolabb, beljebb a költészet lehetőségeinek országába.
Ernyicse valahol tizenhatodúton fekszik Sztrugackijék Zónája és egy szegedi káposztaföld között. A századelő szociográfiái a Délvidék Ceylonjának nevezik: kis, könnycseppalakú földnyelv a Holt-Maros mocsarában. Állítólag Magyarország része, de Románia jelenti az egyetlen kapcsolatot a külvilággal.
Egy család, három generáció, nyolc perspektíva. Ebben a kötetben minden szereplő szót kap, hogy megoszthassa az olvasóval a saját igazát. E kitalált karakterekben az a közös, hogy bárkik lehetnek: aki mellé reggel leülünk a metrón, aki kiszolgál a kasszánál, vagy épp aki mellett elsétálunk a körúton. Összesűrített életeik mindazt tartalmazzák, amivel nap mint nap találkozunk.
Birtalan Andrea költői munkálkodásában legfontosabbnak a keresetlenséget érzem. A természetes beszéd költőiségére épít. Így döccenéstelen az alkaioszi strófa, a szonett, a tercina, a haiku… Kedvemre van, ha egy költő ismeri a szakmát. A legtöbben életük során egyetlen verset írnak – sokféleképpen. Ez igaz Birtalan Andreára is.
Nem készültem írónak. Az irodalom tanítása közben kaptam rá az írásra. Előbb azt hittem, szakmai ártalom, múló bolondéria csupán. Aztán rájöttem, hogy másról van szó. Elmondásra váró történetekről. Olyanokról, amelyeket nekem kell szavakká formálnom, s amelyek engem is alakítanak közben. Idestova harminc esztendeje a saját bőrömön tapasztalom, hogy az irodalom útvesztő, óvóhely, játszótér. Pokol. Purgatórium. Paradicsom.
1820. augusztus 11-én kora délután Lavotta János, az országos hírű hegedűs és zeneszerző összeesik a tállyai patikában. A következő néhány órában, miközben barátai sikertelenül próbálják magához téríteni, meg-megszakadó töredékekben végigálmodja a reformkor előtti Magyarországon lefolyt életét, gyermekkori hegedűóráit, a koncertjeit, találkozásait, csavargásait, szerelmeit. Élet és elmúlás között lebegve valóságot álmodik és álmokat, egybefonódó múltat és jelent, míg élete történetének álomban és a valóságban is végére nem ér.
Leczo Bence első kötete olyan, mintha vándorcirkusz érkezne a városba. Van benne freak-show, kifordult sci-fi-ötletek és apró groteszkek, tisztelegve hatalmas mestereknek, mint Kafka vagy Aesopus. Az elődök előtti meghajlás, ezek gondos megválasztása különösen erős mezőnyt sorakoztat, és illő is a fiatal író eszköztárába.
A góbé viccek rendkívül népszerűek, de a legtöbbet nem is a székelyek találták ki, és inkább arról szólnak, amit a magyarok hisznek a székelyekről. Orbán János Dénes a székely nyelv egyik legavatottabb irodalmi művelője a legviccesebb góbéságokat fogalmazza át az autentikus székely logika mentén, a székely szókincs megcsillogtatásával. Az ugyancsak székely Csillag István illusztrációi pedig maximalizálják a hatást.
Pályakezdőt olvasni mindig izgalmas, hát még, ha az írása próbára is tesz. Szente Anita nem törődik vele, hogy olvasója érti-e, élvezi-e. Csinálja makacsul, amit csinálnia kell. Amiről ma úgy hiszi, hogy csinálnia kell. Apró írásai enigmatikusak, időnként bosszantóak. Nem szórakoztatóak, hanem elgondolkodtatnak, megfejtésre várnak. Goldingot, Virginia Woolfot, időnként Mándyt idézik.
A magyar költészetben a kötött formák ütemhangsúlyosak, időmértékesek, hangsúlyváltók, moraszámlálók, bi-, tri- és quadrimetrikusak, valamint szótagszámlálók lehetnek. A kötet szerzője, vagy ha úgy tetszik, összeállítója ezeknek a formáknak a rímes és rímtelen változatairól próbál számot adni, úgy azonban, hogy közben maga is, olvasója is tudja: a költészet megközelítésének a könnyebbik, a kötetlen formák sokszínűségét nem vizsgáló, valójában tehát szemfényvesztő módját választotta. E szemfényvesztésben társa a kötetet lapozgató olvasó lehet.
Ez a cím egy Hankiss Elemérhez kötődő anekdota összefoglaló mottója, őt a történet szerint édesapja ezzel a hat szóval engedte el az életbe. Első hallásra csak praktikus jó tanácsok ezek, második, harmadik stb. olvasásra mindenféléket belegondolhat az ember.
Nem áll távol tőlem, hogy a fentieket számonkérjem egy-egy alkotáson: kellően rendezett-e, artikulál-e, van-e tartása. Ezt a hármat vizsgálják a szövegek.
A kötetben található írások három téma köré szerveződnek: ezek a történelem, a halál és a zene irodalmi és színházi ábrázolásmódjai, melyeket motivikusan, illetve a megjelenített időszak alapján rendeztem össze. A kötet első fele többnyire kronologikusan halad a huszadik századi történelem mentén, második részében pedig az időben kevésbé behatárolható művek kaptak helyet.
A tárca napjainkban ismét reneszánszát éli, és ez nagyban köszönhető annak, hogy Nagy Koppány Zsolt fél évtizede beleszeretett ebbe a sokáig mellőzött műfajba.
Szfinxek és dinoszauruszok, hűtlen feleségek és botrányos szomszédok, botcsinálta időutazók és ősi istenek színesítik e könyv világát, mert ahogy a címbeli ajtónak, az életnek is mindig van másik oldala – néha megdöbbentő és megrázó, néha vicces és megható, de mindenképpen őrült érdekes. Vagy csak szimplán őrült. Rettegés és suttogás, megcsalás és becsapás, nyomor és humor tizenkilenc páratlan novellában.
A kedves olvasó a címet megpillantva azt gondolhatja, hogy botanikai szaktudása (is!) gyarapodni fog a kötet elolvasása közben. Ez sajnos nem így lesz. Megtanulhatja viszont, hogyan kell egy férfinak – menyasszonyi ruhában – harckocsit vezetnie, megmotoroztatnia egy rezesbandát, vagy például hogy mire lehet használni egy Viktória királynő korabeli műkincset.
Szabó Fanni költészete elvont és furcsa, nehéz és zavart keltő. Megosztó, mint az igazi ínyencségek. Ám akit magával ragad, annak rendhagyó élményei lesznek: egy egzotikus filozófiai és érzelmi világutazás. Tudatos fürdőzés a kollektív tudattalanban. Meghökkentő, hogy milyen témákat talál magának a költő, és miként kivitelezi azokat.
„Megkérdeztem, szeret-e focizni, erre ő, hogy szeret, de nem a legügyesebb, amiről később kiderült, hogy hatalmas hazugság volt, mert soha nem láttam embert, aki Tikinél jobban cselezett volna. Hazafelé ettünk egy gombóc fagyit, mert Tiki nagypapája zsebpénzt adott neki az évnyitóra, én vaníliát kértem, ahogy mindig. Amikor elváltunk, megmondtam volna neki, hogy ő lesz a legjobb barátom, de csak intett egyet, és elkocogott.”
