Beleolvasó

A webáruház üzemeltetője: Olvasni Menő Kft.

Webshopszűrők

KOROSZTÁLY

Webshopszűrők +

Nem készültem írónak. Az irodalom tanítása közben kaptam rá az írásra. Előbb azt hittem, szakmai ártalom, múló bolondéria csupán. Aztán rájöttem, hogy másról van szó. Elmondásra váró történetekről. Olyanokról, amelyeket nekem kell szavakká formálnom, s amelyek engem is alakítanak közben. Idestova harminc esztendeje a saját bőrömön tapasztalom, hogy az irodalom útvesztő, óvóhely, játszótér. Pokol. Purgatórium. Paradicsom.
Előadódhat olyan helyzet, amikor valaki korábban ér valahova, mint ahogy megérkeznék oda. Viola Szandra története ilyen. Előbb ismerték meg a nevét, mint a munkáit. Igazi névjegyét azonban ezzel a harmadik kötettel teszi le. Költői eszköztára számos szellemi és érzelmi kalandot, nyelvi megmerítkezést tesz lehetővé a számára.
A szorongó, semmivel nem magyarázható bűntudat könyve ez. Azoké, akiknek bokájáról – szemben a „tökéletesek armadájával” – kishalak cuppogtatják az elhalt részeket, akiket csuklyás jelenések kínoznak, és úgy érzik, itt lakni már nem lehet. A világunk ez, ha beismerjük, ha nem, ahol a káosz a törvényszerűség – és néha azt reméljük, legalább egy hosszú hallgatás leszünk, igazi téttel.
Kevés olyan debüt-kötetet láthatunk az irodalmi piacon, amelynél nemcsak a versek egyenletesen magas színvonala, de egy pazar szonettkoszorú is meggyőz arról, hogy az olvasói akarunk lenni. Ha vannak titkai Bék Timurnak, akkor azok klasszikus fajtájúak: el nem tékozolt tehetség, munka, erős önkritika, magas léc. (Farkas Wellmann Éva)