Kis Petronella: Műfajok szimfóniája
Kis Petronella
Előretolt Helyőrség Íróakadémia
/ 2020

Kis Petronella: Műfajok szimfóniája

A kötetben található írások három téma köré szerveződnek: ezek a történelem, a halál és a zene irodalmi és színházi ábrázolásmódjai, melyeket motivikusan, illetve a megjelenített időszak alapján rendeztem össze. A kötet első fele többnyire kronologikusan halad a huszadik századi történelem mentén, második részében pedig az időben kevésbé behatárolható művek kaptak helyet.

 Krimi
 Romantikus
 Történelmi
 Felnőttek
 Tinédzserek
eBook ár:

5 000 Ft (bruttó ár)

A kötetben található írások három téma köré szerveződnek: ezek a történelem, a halál és a zene irodalmi és színházi ábrázolásmódjai, melyeket motivikusan, illetve a megjelenített időszak alapján rendeztem össze. A kötet első fele többnyire kronologikusan halad a huszadik századi történelem mentén, második részében pedig az időben kevésbé behatárolható művek kaptak helyet. Igyekeztem műfajilag minél színesebb repertoárt összeválogatni, a naplótól a zeneileg megkomponált szépirodalmi alkotásokon át a tudományos jellegű esszékötetig, de egymás mellé állítani ugyanazon korszak vagy műfaj különböző megközelítéseit is. Így a kritikák nemcsak egy-egy művet láttatnak, hanem összefonódva, körképszerűen ki is rajzolják ezen tematikák néhány lehetséges feldolgozási módját a kortárs művészetben.

Kis Petronella (Cegléd, 1992)

irodalom- és színházkritikus, az Irodalmi Jelen kritikarovatának szerkesztője, PhD-hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Kutatási területe a századforduló és Csáth Géza életműve, mediális kölcsönhatások főként irodalom és zene között, prózai szövegek zenei narrációs, kompozíciós technikái.

További információk

Megjelenés éve

Kiadó

Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Korosztályi ajánlás

Tinédzserek, Felnőttek

Műfaj

Krimi, Romantikus, Történelmi