Pályázatok

Előretolt Helyőrségi Íróakadémia

PÁLYÁZATI KIÍRÁS PÁLYAKEZDŐ SZÉPÍRÓK RÉSZÉRE (2025)

 A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KMTG)

az ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA című projektje keretében meghirdeti

2025. évi pályázatát

pályakezdő szépíró kategóriában.

A benyújtott pályázatok minőségétől függően a pályázaton legfeljebb 10 pályakezdő szépíró nyerhet felvételt az Előretolt Helyőrség Íróakadémia képzéseire. 

A nyertes pályázók a 2025–26-os tanév ideje alatt hallgatói szerződés alapján rendkívüli tanulási és továbbképzési lehetőségekben részesülnek, korszerű önmenedzselési módszereket sajátíthatnak el.

Az első tanév eredményei alapján a szakmai elvárásoknak megfelelt hallgatók a második, azaz a 2026–27-es tanévtől kezdődően anyagi támogatásban is részesülnek. Az érintett hallgatóknak a második tanévtől a KMTG 1 tanévre szólóan művészeti tanulmányi ösztöndíjat biztosít, havi nettó 100 000 (százezer) Ft erejéig, amivel a továbbiakban kedvező feltételeket kíván biztosítani a magas színvonalú alkotómunkához, illetve a képzéseken való részvételhez.

A KMTG közreműködik a szerzők arra érdemes műveinek megjelentetésében, író–olvasó-találkozók szervezéséről és médiajelenlétről gondoskodik, valamint elősegíti a szerzők szakmai érdekeinek érvényesítését.

A pályázóknak tudomásul kell venniük a képzések Budapest-centrikusságát. A KMTG mindent megtesz a Kárpát-medencei távolságok áthidalásáért, ezért online távoktatást is biztosít. A hatékonyság érdekében ugyanakkor szükségszerű az időszakos (rendszerint hétvégi) budapesti képzéseken való jelenlét.

Az íróakadémiai képzés 3 tanévből áll. Amennyiben a nyertes pályázó az első tanévre szóló hallgatói szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesíti, és eleget tesz az Íróakadémia elvárásainak, a KMTG újabb, 1 tanévre szóló, már művészeti tanulmányi ösztöndíjat is biztosító hallgatói szerződést köthet a pályázóval.
A művészeti tanulmányi ösztöndíjat is tartalmazó hallgatói szerződést a KMTG újabb 1 tanévre megkötheti a pályázóval, amennyiben a pályázó a 2. tanévben foglalt kötelezettségeinek is eleget tett.
 

A pályázók köre

Olyan pályakezdő alkotók jelentkezését várjuk, akik kötettel még nem rendelkeznek, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket.

Pályázati feltételek

Ø  A pályázó még nem publikált önálló kötetet.

Ø A pályázó a 18. életévét betöltötte, ugyanakkor a pályázat benyújtására meghatározott határidő napjáig nem töltötte be a 25. életévét. 

A pályázathoz szükséges dokumentáció

Ø  Szakmai önéletrajz (minél kimerítőbbnek kell lennie, részletesen térjen ki a tanulmányokra és a pályázó egyéb művészeti tevékenységeire, nyelvtudására és számítógépes ismereteire, publikációira, a kapott elismerésekre).

Ø  Motivációs levél (a pályázónak a professzionális íróvá válásról, elképzelt pályaképéről kell értekeznie, legalább 3000, legfeljebb 10 000 leütés terjedelemben).

Ø  Írói bemutatkozás: legalább 10, legfeljebb 40 oldal szépirodalmi szövegmutatvány. A szövegmutatványok esetében nincs műfaji megkötöttség.

Ø 
Nyilatkozat arról, hogy a pályázó tudomásul veszi a szerződési feltételeket, és beleegyezik az adatkezelésbe. 

 [letölthető pdf]

A pályázatok benyújtásának módja

Elektronikus formában, az aláírt, szkennelt nyilatkozatot leszámítva egyetlen *.doc vagy *.pdf dokumentumban, a következő e-mail-címre: palyazat@kmtg.hu

Ugyanitt további információk is kérhetők a pályázatról.

A pályázatok beadásának határideje: 2025. szeptember 14., vasárnap éjfél.

A pályázat menete

A pályázatokat a KMTG által felkért bírálóbizottság értékeli, amely az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóiból áll.

A pályázat elbírálása többfordulós.

Az első fordulóban a bírálóbizottság a pályázó által beküldött pályázati anyag alapján előszelekciót végez, és kiszűri a szakmai elvárásoknak megfelelő pályázatokat.

A második fordulóban a bírálóbizottság kiválasztja az ígéretes pályázatokat.

A harmadik fordulóban a bírálóbizottság szakmai interjúra hívja a pályázókat.

Az utolsó fordulóban a bírálóbizottság kiértesíti a nyerteseket, tájékoztatva őket a
tanév szerkezetéről, kezdő és záró időpontjáról.

Amennyiben valamelyik nyertes pályázóval a KMTG-nek nem sikerül megegyeznie a szerződés feltételeiben, vagy a nyertes pályázók valamelyike nem tart igényt a felajánlott szakmai támogatásra, képzési lehetőségekre, úgy a KMTG ezen pályázóval nem köt szerződést, és felveszi a kapcsolatot a tartaléklista soron következő helyezettjével.

A szakmai interjúkra 2025. szeptember 22-25. között
kerül sor, előzetes egyeztetés alapján.

Az elbírálás határideje: 2025. szeptember 26.

 

A KMTG az előszelekció és a szakmai elbírálás során hozott döntéseit nem köteles indokolni.

 

A benyújtott pályázatok érvényessége

 

A pályázat érvényes, amennyiben mindenben megfelel a pályázati felhívásban támasztott követelményeknek.

A KMTG minden további intézkedése nélkül érvénytelen a pályázat, amennyiben:

Ø  a pályázati feltételeknek nem felel meg;

Ø  a benyújtási határidő lejártakor hiányos a mellékelt dokumentáció;

Ø 
határidőn túl történik a pályázat benyújtása.

Amennyiben a benyújtott dokumentáció hiányos, úgy
hiánypótlásra a pályázati beadási határidő lejárta előtt van lehetőség! A
hiánypótlás akkor minősül teljesítettnek, ha a hiányzó vagy korábban hiányosan
benyújtott dokumentumok legkésőbb a jelentkezési határidő utolsó napján
hiánytalanul, megfelelően kitöltve a KMTG által átvételre kerülnek. A KMTG az
érvényes pályázatok leadásának elősegítése érdekében igyekszik a hiánypótlás
szükségességéről írásbeli értesítést küldeni az érintett pályázók részére, amennyiben
azonban a pályázat hiányos, és a KMTG erről nem értesítette a pályázót, úgy
ezzel kapcsolatban a pályázó a KMTG-vel szemben kifogásolásra nem jogosult.

Záradék

A KMTG fenntartja magának a jogot, hogy a meghirdetett
támogatásokat a beérkezett megfelelő színvonalú pályázatok függvényében ítélje
oda,
ugyanakkor a KMTG rögzíti, hogy nem
köteles a jelen pályázatban meghatározott összes pályakezdői pozíciót
betölteni.

A KMTG jogosult továbbá a nyertes pályázókkal kötendő
szerződés megkötésétől indoklás nélkül elállni.

Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.

Budapest, 2025. augusztus 22.