Mentorok
Székelyudvarhelyen született 1985-ben. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett oklevelet közgazdaságtanból. Írásai 2003 óta jelennek meg erdélyi és magyarországi folyóiratokban, antológiákban. Tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Magyar Írószövetségnek, a József Attila Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének. Első kötete 2007-ben jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó gondozásában A pap leánya, birtokostul címmel.
1985-ben született Budapesten. Első regényét 2008-ban publikálta. Kötetei jelentek meg az Accordia, az Ulpius-ház, az Athenaeum és az Álomgyár Könyvkiadóknál. Közel tízéves pályafutása alatt a következő kötetei láttak napvilágot: Egy csibész naplója, Nem tündérmese, Az Áfi Ramón meló, A hatlövetű, Határtalanok.
Miskolcon született 1978. december 24-én. Az ELTE BTK magyar – skandinavisztika (svéd) – összehasonlító irodalomtörténet szakjain és a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudományi szakán végzett. Tagja volt az Eötvös Collegiumnak, a Kölcsey Ferenc Szakkollégiumnak, a Vígszínház Drámaíró Műhelyének, a Bárka Színház Hajónapló Műhelyének. 2002-től 2004-ig a Bárka Színház dramaturgja.
1983-ban született Zilahon. Versei 2004 óta jelennek meg irodalmi lapokban (Alföld, Debreceni Disputa, Élet és Irodalom, Helikon, Irodalmi Jelen, Magyar Napló, Székelyföld, Tiszatáj). 2009-ben az Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség sorozatában jelent meg első verseskötete Megfáztam egy temetésen címmel, amiért Méhes György-debütdíjat kapott.
Salgótarjánban született 1977-ben. A salgótarjáni iskolai évek után 1996-ban Budapestre került, az ELTE-re járt matematika–angoltanár szakra, ekkor publikált először az Igen/Nem antológiában. 1999-től rajzfilmstudiókban dolgozott operatőrként, gyártásvezetőként, animátorként, 2007-től saját animációs vállalkozást indított. 2012-ben jelent meg első könyve, az Aprótörpe Indiánok, 2013-ban a Vándor Varázsló, majd 2014-ben első regénye, a Rajkó.
1981-ben született. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-történelem szakon. 2007 óta publikál irodalmi folyóiratokban verseket és prózát, azóta öt regénye és három verseskötete jelent meg. 2017-től a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója, szerkesztője. 2019-2021 években az A38 hajó és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös produkciójaként havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Kortársak zenei kísérettel