Lőrincz P. Gabriella József Attila-, Bella István-, Irodalmi Jelen költészeti-díjas költő, nemrég jelent meg tizedik kötete Hetedik nap címmel. Új könyvének kapcsán eddigi irodalmi útjáról, alkotás és közösség viszonyáról, irodalomszervezésről, terveiről és a szülőföld mibenlétéről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.
Csanda Mária: Nemrég került kiadásra a tizedik könyved Hetedik nap címmel, aminek ott lehettem a tavaszi, nagyhéten tartott bemutatóján. Mit jelent számodra ez a kerek szám, a mindenkori öröm mellett, hogy egy új kötet megjelenik a munkáiddal? Van köztük, amelyiket különösen magadénak érzel, vagy a legújabb van mindig a legközelebb? Lőrincz P. Gabriella: Egy új kötet mindig új felelősség is. Sosem tudja a szerző, hogy mit hoz. Kíváncsi vagyok a recenziókra, az olvasói visszajelzésekre, a bemutatók hangulatára. A tizedik kötet, azt hiszem, mérföldkő számomra. Mintha pont lenne a mondat végén, várakozás egy új mondatra. Általában a legfrissebb vers van a legközelebb hozzám, de most más a helyzet. Ebben a kötetben a hittel, a Teremtőhöz való viszonyommal foglalkozó versek kaptak helyet. Egy olyan válogatás, aminek minden darabja nagyon mély érzésekből, tapasztalatokból fakad. Mind más dolog miatt fontos, némelyik a keletkezés miatt, némelyik a tapasztalat, érzés miatt. CsM: Hármas tagolású a Hetedik nap: Patmoszi jelenés – Az Isten sosem hibázik – Színről színre cikluscímekkel. Van-e legkedvesebb versed köztük, és az eddigi bemutatókon milyen reflexiókat kaptál az olvasóközönségtől? LPG: Minden darab az én hangom, fontosak, és remélem, az olvasók számára is azok lesznek. A bemutatókon a felolvasott versekre kaptam visszajelzéseket, elégedettnek tűnt a közönség, de mindig az utána lévő levelek az izgalmasak. Többen jelezték, hogy fontos az Istennel való párbeszéd megjelenítése. Tudom, hogy ma a hit nem egy divatos dolog, mégis azt gondolom, hogy az én olvasóközönségem számára szerethető kötet lesz. Igyekeztem olyan verseket is beleválogatni, amik használhatóak az egyházi ünnepek alkalmain. Hiszem, hogy erre is szükség van. Olyan versek vannak itt, amik megvilágítják a számomra fontos dolgokat: családot, nemzetet, anyaságot, a keresztyénség fényében.
CsM: Nagy költőinknél találhatunk szebbnél szebb istenes verseket. Voltak példaképeid e verseid összegyűjtése közben, vagy csak a korábban szeretett olvasottak hatottak rád észrevétlenül, mégis érezhetően? A Hiszekegy című versben az öntörvényű, büszke, mégis Istentől bocsánatot kérő ember nekem Adyt idézi, az Istenfigyelés című vers puhasága Juhász Gyulát, a Rész című költeményed verssoraiban a megtartó Isten Reményik Sándort vagy Dsida Jenőt is eszembe juttatja. LPG: Igyekszem nem hasonlítani, nem is hasonlítgatok. Ez nemcsak a versírásra igaz, de mindenben jellemző rám. Mégis úgy gondolom, elkerülhetetlenek a hatások. Minden, amit olvasunk, tanulunk, bármiként érzékelünk, abból valami velünk marad. Életről és halálról írunk mindannyian. Nem életről vagy halálról, hanem mindkettőről. Kivéve akkor, ha jelen van az Isten. Az Isten szeretet – amint Jánostól tudjuk. Nincs nagyobb, erősebb ennél, talán aki így ír verset, így tekint körül, ugyanazt a fényt látja…
