A Helikon.ro felületén jelent meg Farkas Wellmann Éva legújabb versciklusa, „Odaátról”, amely a költő érett, letisztult lírájának újabb jelentős darabja. A József Attila-díjas szerző ezúttal is érzékenyen közelít az emberi lét végső kérdéseihez: az elmúláshoz, a veszteséghez, az emlékezéshez és a túlvilág elképzelhetőségéhez. A versek egyszerre személyes vallomások és egyetemes érvényű gondolatok, amelyek csendes erejükkel hosszú időre az olvasóval maradnak. Az „Odaátról” teljes terjedelmében a Helikon.ro oldalán olvasható.
Az „Odaátról” verseiben Farkas Wellmann Éva a halál és az élet határmezsgyéjét nem tragikus végpontként, hanem a lét természetes, mégis titokzatos állomásaként jeleníti meg. Már a nyitó sorok – „Aztán még csak annyit mondott, hogy / hamvasszatok el…” – hétköznapi egyszerűségükkel teremtenek megrendítő hangulatot: a pátosz helyét a visszafogottság, a belenyugvás és az emberi méltóság veszi át.
A versek egyik legfontosabb motívuma az emlékezés, amely nem pusztán a múlt felidézését szolgálja, hanem a jelen és a hiány közötti párbeszédet is megteremti. A tárgyi világ – például az urna képe – szimbólummá válik: a fizikai elmúlás és a megőrzött emberi jelenlét egyszerre testesül meg benne.
Stílusát tekintve a ciklusra a letisztult nyelv, a pontos képiség és a fegyelmezett érzelmi megszólalás jellemző. Farkas Wellmann Éva nem a drámai kitörésekre épít, hanem a csend, a kimondatlanság és a finoman adagolt metaforák erejével hat. Ez a visszafogottság különös intenzitást kölcsönöz a verseknek, és lehetőséget ad arra, hogy az olvasó saját tapasztalataival és veszteségeivel is párbeszédbe lépjen.
Az „Odaátról” így nem csupán az elmúlásról szóló költészet, hanem az emberi kapcsolatok maradandóságáról, a szeretet emlékezetéről és a belső megbékélés lehetőségéről is – olyan lírai világot teremtve, amely egyszerre intim és egyetemes.
A teljes vers itt olvasható
