Tagok

Mentor, Oktató
Lőrincz P. Gabriella (polgári nevén: Zselicky Gabriella) 1982. március 23-án született, Kárpátalján, Beregszászon. Nógrád megyében, Szandán él. Első verseit 2008-ban közölte az Együtt folyóirat. 2009-ben jelent meg az első önálló kötete, Karcok címmel az Intermix Kiadó gondozásában. Szintén 2009 óta munkatársa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek (KMMI).
Mentor
1988-ban született Székelyudvarhelyen. Tanulmányait a Báthory István elméleti líceumban végezte, Kolozsvárott. 2003-ban és 2004-ben a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöke volt. 2005-ben megjelent első verseskötete Álmomban macskát szült a nőm címmel, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában. 2006 és 2007 között, nem sokkal a bölcsészeti tanulmányai megkezdése után a kolozsvári Echinox folyóirat magyar oldalainak szerkesztette.
Mentor
1987-ben született Miskolcon, latin-magyar szakon diplomázott Debrecenben, 2016-ban doktori fokozatot szerzett. Jelenleg Budapesten él. 2017 óta a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikaműhelyének mentora.
Mentor, Oktató
1980-ban született Kézdivásárhelyen. 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia−antropológia szakán. 2002 és 2003 között a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöki tisztségét töltötte be, ugyanezen időszakban az Echinox folyóirat magyar nyelvű oldalainak főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Első verseskötete 2005-ben jelent meg az Előretolt Helyőrség Könyvek-sorozatban, a kolozsvári Erdélyi Híradó kiadásában, Ennyi ha történt címmel.
Mentor
Író, szerkesztő, 1976-ban született Budapesten. Tizenéves kora óta jelennek meg írásai folyóiratokban, magazinokban, könyvben. Emellett irodalmi és szakmai szövegek szerkesztésével is foglalkozik. A Könyv Guru könyvportál írástechnikai rovatvezetője, a Színtézis kultúrmagazin szerkesztője, az Íróakadémia mentora. Blogot vezet kezdő íróknak, oktat és tanácsot ad történetírással, szövegírással, könyvkiadással és könyvmarketinggel kapcsolatosan. Írással, fogalmazással, könyvkiadással kapcsolatos kiadványai listavezetőek.
Oktató
1978-ban született Marosvásárhelyen. 2001-ben diplomázott a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakán. 2000-ben a Kriterion Könyvkiadó külső munkatársaként, 2000 és 2002 között pedig az Előretolt Helyőrség című folyóirat, valamint az Erdélyi Híradó Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. 2002 óta Magyarországon él, íróként, szerkesztőként, olvasószerkesztőként, műfordítóként és angoltanárként dolgozik.