Oktatók

1978-ban született Marosvásárhelyen. 2001-ben diplomázott a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakán. 2000-ben a Kriterion Könyvkiadó külső munkatársaként, 2000 és 2002 között pedig az Előretolt Helyőrség című folyóirat, valamint az Erdélyi Híradó Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. 2002 óta Magyarországon él, íróként, szerkesztőként, olvasószerkesztőként, műfordítóként és angoltanárként dolgozik.
1973-ban született Brassóban. 1995-ben diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakán. Ugyanitt néprajzi, újságírói és magiszteri tanulmányokat folytatott (Irodalom és társadalom szakiránnyal), a Láthatatlan Kollégium keretén belül pedig elitképzésben részesült. Tanulmányait doktoranduszként a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékén folytatta (1997–2000). 1996–1998 között a BBTE Összehasonlító Irodalom- és Színháztudományi Tanszéken óraadó tanárként sajtóelméletet és verstant oktatott, valamint színházi sajtógyakorlatokat vezetett.
Pál-Lukács Zsófia (Csíkszereda, 1985), irodalmár, kritikus, végzettsége szerint filozófus is, az Íróakadémia mentora, a kritikusi műhely tagja. 2018-ban szerzett PhD fokozatot irodalomtudományból, kutatói munkája során számos hazai és nemzetközi konferencián szerepelt, tanulmányutakon vett részt többek közt Párizsban, Aarhusban, Gentben. Kortárs magyar irodalommal foglalkozik, tudományos és oktatói tevékenysége mellett több kutatási projekben vesz részt, aktívan publikál.
1968-ban született Kézdivásárhelyen, több évtizedes kolozsvári, bukaresti, New York-i, londoni kitérő után oda is tért vissza. A Sziveri János-díj (1995) és a Méhes György-nagydíj (2010) kitüntetettje. „Az Előretolt Helyőrség programos kiadványának szerzője, aki antiideologikus ideológiát szegez egyfelől a küldetésesként artikulálódó költészetteória ellen, másfelől nem hisz, pontosabban nem eléggé hisz abban a palimpszesztus-mód­szerben, amely (a »költőiség« őrzőjeként)
Smid Róbert (Gyöngyös, 1986) irodalom- és kultúratudós, kritikus. 2017 óta az íróakadémia tagja, a kritikusi műhelyt gyarapítja, irodalomelméletet oktat, Fehér Enikőt és Ráday Zsófiát mentorálja, valamint a kiadó Oláh János-ösztöndíjas szerkesztője. Ezek mellett az MMA MMKI keretében készülő A kortárs magyar irodalom kislexikona 1956–2016 szócikkírója és szerkesztőbizottsági tagja, a Magyar Krónika magazin irodalmi szerkesztője.
1978-ban született Veszprémben. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar irodalom szakán végzett, 2008-ban a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolában, A modernség alakulástörténete programon szerzett PhD-fokozatot. Elsősorban prózát, kevesebb verset ír. Időnként fotókat készít.