Beleolvasó

A webáruház üzemeltetője: Olvasni Menő Kft.

Webshopszűrők

KOROSZTÁLY

Webshopszűrők +

KOROSZTÁLY
A Vajda Albert csütörtököt mond az ezredforduló esztendejének meglepetése volt az addig poéta-fenegyerekként számon tartott alkotótól. Ezt követően beindult a vita: OJD költőként vagy prózaíróként tehetségesebb? A kérdés akkor nem dőlt el, és természetesen ezúttal sem kell ítéletet hozni ez ügyben.
Több mint két ezredév távlatából meglehet, néha nevettető és humoros lesz, amit írok. A szándékom nem ez, de ellenemre sincs, hiszen a humor, amelynek nevét (is) ellopták a latinok, nem mást jelent, mint az istenek éltető nedvét az emberekben. Sorolhatnám a címeimet, neveimet (így is túl sok van belőlük) – de ez már aligha érdekelne bárkit. Még az én koromban sem érdekelt, pedig akkor tényleg nagy voltam és szent. Persze, ezt mi sosem vettük komolyan.
A kiváló költőnő ezúttal a tízparancsolat-ihlette versekkel jelentkezik. De ne számítsunk, szokványos, patetikus feldolgozásra… Tíz vers – tíz gyöngyszem, tíz grafika, mely nemzetközi biennálén nyert díjat és tíz dal az Evilági zenekar előadásában.
Tudtad, hogy létezik székely Micimackó – pontosabban: Misimackó –, és székely Hófehérke, azaz: Hófehérnépecske? Hogy a Bibliát is elkezdték székelyre fordítani? És hogy a góbék micsoda félelmetes levében üzentek hadat a kínaiaknak?
Örkény István műfajt teremtett egyperces novelláival, és számos követője akadt, köztük egészen nagyszerűek is. De még senki nem merte provokálni az egypercesek atyját. Azt nem tudjuk, hogy Örkény besírna-e, de egészen biztosan kezébe venné a könyvet, egy ilyen cím láttán.
2012-ben az év könyve volt Erdélyben, 2013-ban pedig magyarországi karrierje is elindult. Azóta számos utánnyomást ért meg, és ez már a harmadik kiadás, ugyanis ebből az ínyencségből nem lehet eleget nyomtatni. A góbé humorral átitatott ízes nyelvezetű szövegek, Csillag István remekbe sikerült, humoros illusztrációi és a CD-melléklet hanganyaga, melyben a szerző sajátos székely stand-up („felállós nyeletlenkedés”) stílusban adja elő az egyperceseket, lenyűgöző világot eredményeznek.
Az irodalom a meghökkentő ötletek tárháza, valakinek az is eszébe jutott, hogy megírja a metál-Toldit. A verses regény főhőse Sámson, a titántorkú heavy metal-énekes, aki elképesztő kalandokba keveredik. Kevés ilyen szellemes mű született a magyar költészetben, Dobai Bálint minden sorával remekel, és úgy tréfálkozik, hogy közben azért süt belőle a keményzene iránti rajongás.
Lőrincz P. Gabriella a kortárs kárpátaljai irodalom egyik vezéregyénisége: alkotó és közösségszervező. Lírai énje pedig alászáll és fölemelkedik; a szerző lelki alkatához hasonlóan összetett világképet teremt. A női princípium egyszerre bensőséges és küzdeni kész hangot hordoz végig a valóságon; finoman rezdülő és erőteljesen életes műveket hív elő.
2004-ben, mikor megjelent a mostani kötet elődje, a Székely szótár, a szerző arra számított, két éven belül elő tud állni egy javított, bővített kiadással. Ezzel szemben tizenhárom esztendőbe telt feldolgozni azt az óriási szó- és adatmennyiséget, amellyel a székelyek elárasztották a gyűjtőt. Megérte várakozni: az új kötet szócsaládok szerint csoportosítja a sok esetben először nyomdafestéket látó székely szavakat, így azok nemcsak önmagukban ragyognak, hanem együttesen a székely nyelvi régmúlt sötét foltjait is bevilágítják.
Nem tudni, honnan jön és merre tart: Dezső Kata értelmezhetetlen jelenség. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia üdvöskéje ‒ a 001-es ‒ játszi könnyedséggel írja radioaktív érzelmeket sugárzó, fölzaklató verseit, amelyek súlyosak, mint az ólom, mégis mintha valamiféle transzcendens vízen lebegnének. Nem ragaszkodik hozzájuk; ha kell, bármelyiket könnyedén átírja vagy kitörli, és ír egy másikat – egy jobbat.
A múlt század harmincas éveiben élt mifelénk egy Villon nevű poéta, akit tulajdonképpen Franciaországban lógattak föl, valamikor a 15. század második felében. Többen vagyunk, akiknek költészetét ez a Faludy György-transzponálta kalandor határozta meg
„Valahány alakot, színt cserél, / amíg felnő, / a férfi egyetlen negatívot / hív újra s újra elő, / és abba radíroz.” Szerelmek története a Halálos szótövek kertje. Szerelmek múlt időben, jelenben, találkozások és elválások, meghitt szeretkezések és alkalmi pásztorórák. Szerelmek Budán, Pesten, Európában, panelban, régi házban, szállodában.”
Tizenkilenc költővel, íróval készített tizenhét beszélgetés harminc év alatt, ha tetszik, nem nagy teljesítmény. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ezek a beszélgetések „erdélyi” írókkal készültek: Mózes Attilával, Szilágyi Istvánnal, Lászlóffy Aladárral, Ferenczes Istvánnal, Orbán János Dénessel, Bogdán Lászlóval, Szőcs Gézával, Banner Zoltánnal, Bodor Ádámmal, Markó Bélával, Király Lászlóval, Kovács András Ferenccel, Fekete Vincével, Potozky Lászlóval, Gálfalvi Györggyel, Bartis Attilával, Ármos Lóránddal, Bálint Tamással, Farkas Wellmann Évával.
Az kap-e többet egy meghökkentően furcsa alakú sárgarépától, aki rutinos mozdulatokkal meghámozza, és közömbösen a tűzhelyen fortyogó levesbe dobja, vagy az, aki ámulva mered rá, villanásnyi ideig megérezve valamit a világban működő erők huncut játékosságából? A legszebb „ima” mindenkor: elragadtatva ámulni a folyton felbukkanó apróbb-nagyobb csodák láttán. Olykor az irodalom is művel csodákat: elvarázsolja az olvasót.
Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni.
Mire számítanak a visszatérők? Történhet itt valami más is, mint ami eddig megesett? Csender Levente novellahősei „hosszú, borzadályos utcán” botorkálnak. Ide nem hoznak magukkal kacatokat az emberek, épp elég az ormótlan életükkel végigcsörömpölni rajta.
Hol élnek a lidércek? Ki lapul a Hattyús Kastély kertjében? Mit keresett Matyi királylány a cirkuszban? Zalán Tibor második királylányos könyvében húsz mese olvasható húsz királylányról: tele vannak új, meghökkentő mozzanatokkal és ismerősen ismeretlen szereplőkkel. Hol felnőttesen bölcsek, hol pedig gyerekesen viccesek!
1326. Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát…
Ha az életed a tét, menekülsz vagy harcolsz? Csatai Csaba, a másodosztályú gengszter évek óta a hírhedt Bobrov család szolgálatában tevékenykedik a budapesti éjszakában. Csaba elkövette élete legnagyobb hibáját: titkosnak szánt románcba keveredett főnöke lányával…